Butterwalter Beáta:A KISFIÚ ÉS A TÖKLÁMPÁS

Október utolsó hete volt. A csendes kis utcában - ahol a kisfiú is lakott - már lehullottak a fákról a levelek és beborították a házak előtti pázsitot. A kisfiú nagyon szeretett szaladgálni az avarban, rugdosta a leveleket és azok felszálltak a levegőbe, majd visszaestek a társaikhoz. Jó móka volt ez. Anyukájával gyakran mentek sétálni és biciklizni. Ilyenkor megnézegették az útjukba eső házak előtti őszi virágokat és bokrokat. Sok család az ablakait is feldíszítette , vagy a kerítésre tettek nagy, narancssárga tökből faragott lámpásokat.
November közeledtével már korán sötétedik. Egy alkalommal, amikor a boltból sétáltak haza, már egészen sötét volt. Az egyik háznál - ahol egy fiatal pár lakott - épp akkor gyújtották meg a töklámpást. Ahogy a gyertya égni kezdett a tök félelmetes arcot vágott. A kisfiú meg kérdezte az anyukájától:
- Ugye nem bánt ez engem? Olyan félelmetes! Menjünk innen!
- Nem bánt, kicsim - mondta az anyuka, nem kell félned tőle. Ez ugyanaz a töklámpás, ami napfénynél annyira tetszett neked.
- Jó, de akkor is menjünk innen!- kérte a kisfiú.
Hazamentek. Otthon a kisfiú segített kipakolni a táskából. Játszani kezdett, majd megvacsoráztak. Következett a fürdés és az esti mese. Anyukája mindig mesélt neki valamit. A kisfiú választhatta ki melyik könyvből melyik mesét vagy verset szeretné hallani . Most egy traktoros versen volt a sor, majd egy utcaseprős követte. A kisfiú vidáman aludt el.
Álmában épp a szobában játszott legújabb kisautójával, amikor anyukája elment a boltba. Megkérdezte, hogy vele tart-e , de ő inkább otthon maradt, mert játszani akart. Anyukája azt mondta neki:
- Kicsim, senkit be ne engedj! Ha valakinek fontos dolga van, az visszajön majd máskor. Te csak játssz nyugodtan, sietek haza!
- Megígérem, anya, senkit sem engedek be. De nagyon siess, és hozz nekem valami meglepetést, légysziii!
Este volt, felkapcsolták már a villanyt. Anyukája nemcsak az ő szobájában hagyta égve a lámpákat, hanem a nappaliban és a konyhán is. A lakásajtót nem zárta kulcsra , de a kaput igen.
A kisfiú élvezte a játékot. Arra gondolt, hogy ő már nagy, és egyedül lehet otthon. Ő vigyáz a házra és senkit be nem enged. Milyen büszke lesz rá az anyukája! Kinézett az ablakon, látta, hogy a fiatal pár házánál meggyújtják a töklámpást. Gyorsan elhúzta a sötétítőt, mert annyira félelmetesnek találta.
Alig pár perc múlva sötét lett a lakásban. Elment az áram. A kisfiú megijedt. Sírni kezdett és kiabálta: -Anya! Anya! Gyere már! Félek!
Aztán legyőzte a félelmét és gondolkozni kezdett. Az egyik mesében - amit a számítógépen látott- volt egy ilyen eset. Ott a főhős nem sírt, hanem visszaemlékezett , hogy hol van az elemlámpa. Odabotorkált a sötétben, emlékezetből kitapogatva az utat és megtalálta a helyén az elemlámpát. Bekapcsolta és már nem is volt sötétben. Most a kisfiú is ezt tette .
A lámpa fényénél megbátorodott és ő is hősnek érezte magát. De öröme nem tartott sokáig. A lámpából kifogyott az elem. Arra gondolt, hogy ha szót fogadott volna az anyukájának és nem használta volna feleslegesen a lámpát, sőt nem felejtette volna órák hosszat a sarokban bekapcsolva, akkor most nem került volna ekkora bajba. Újra sírni kezdett. ..
Hamarosan egy kedves hang szólította meg az ablak alól.
- Fiúcska, ne szomorkodj! Én tudok segíteni . Ha megígéred, hogy nem ijedsz meg tőlem, akkor világítok neked. Én vagyok az a töklámpás az utcából, amit mindig megnéztél. Látom, hogy esténként nem tetszem neked, pedig én nem vagyok gonosz és nem bántok senkit.
- Tényleg nem?- kérdezte a kisfiú.
- Tényleg nem. –válaszolta a töklámpás. Az emberek ilyenkor , október vége felé mindig megfaragnak bennünket és mécsest tesznek belénk, hogy világítsunk. Gyönyörködnek a saját ötletességükben és a mi fényünkben. Igazából a rossz dolgokat riasztjuk el azzal, hogy világítunk és félelmetesnek látszunk . De akár viccesnek is találhatsz, ha jókedvűen nézel rám.
- Nahát, ez érdekes- mondta a kisfiú és már nem félt annyira.
Kicsit félrehúzta a sötétítőt. Halvány fény jött be az ablakon. Ez jólesett a kisfiúnak és elhúzta teljesen a függönyt. Kicsit hátrahúzódott, amikor meglátta a töklámpást, de aztán közelebb ment, nem akarta megbántani azok után, amilyen szépen beszélt hozzá . Most már nem volt sötét, és nem érezte magát annyira egyedül. Ketten kitalálták, hogy árnyjátékot játszanak a lámpás fényénél. Így a kisfiú a szoba falára vetített nyuszit, kutyát , madarat és még számos más állatfigurát a két kezét használva. Nagyon jól szórakoztak. Egyszer csak visszajött az áram, a lakás fénybe borult. A töklámpás elbúcsúzott. A kisfiú hálás volt és már barátjának tekintette.
Hamarosan hazaért az anyukája is. Megkérdezte kisfiát:
- Drágám, nem féltél nagyon a sötétben? Nem sírtál? Hogy vagy?
A kisfiú épp válaszolni akart, amikor anyukája ébresztette -reggel lett.
- Kicsim, fel kell kelni, mert megyünk az oviba. Tudod: mosakodás, öltözködés, reggeli, aztán indulunk.
- Anyu, arra megyünk, ahol a töklámpás van?
- Persze kicsim, mindig arra megyünk.
- Akkor jó.
Ahogy elmentek a fiatal pár háza előtt, a kisfiú mosolygott és integetett a töklámpásnak. Anyukája megkérdezte:
-Mi történt, kisfiam ? Tegnap még féltél tőle?
-Ez a töklámpás és az én titkom- felelte boldogan a kisfiú. 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A történetet 2017-ben írta Butterwalter Beáta Celldömölkön.