Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2013. Augusztus 31. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: orientpress

Akció indul az elnéptelenedés ellen

Akció indul az elnéptelenedés ellen

A helyi közösség erősítése, illetve a meglévő lehetőségek jobb kihasználása révén fordítaná meg az elnéptelenedő falvak romló társadalmi-gazdasági folyamatait a kormány, egyelőre mintegy nyolcszázötvenmillió forintból. Huszonkét település adott be határidőre pályázatot - írja a Magyar Hírlap.

Az Elnéptelenedő települések romló társadalmi-gazdasági folyamatainak megfordítása című kiírásra huszonkét pályázatot adtak le a megszabott, július 31-i határidőig, az anyagok értékelése jelenleg is zajlik – tudatta a lap megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága. A rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény, ám lesz folytatás, hiszen a mostani pályázat célja a többi között az, hogy olyan pilot jellegű programokat támogasson, amelyek tapasztalatait és eredmé­nyeit a későbbi, azaz a 2014–2020-as uniós költségvetési időszakban fel lehet majd használni.

A keretösszeg a Közép-Magyarország régióban lévő települések esetében háromszázötvenhárommillió-hatszázezer forint, míg a többi, úgynevezett konvergenciarégiókban ötszázmillió. Az elnyert forrásból az adott településen erősítik a vállalatok társadalmi felelősségvállalását, akti­vizálják a lakosságot, akciócsoporto­kat alakítanak, tematikus workshopokat, találkozókat és fórumokat szerveznek, de lesznek önkéntes akciók is, amelyek révén a „településkép javítását, a települési tér dinamizálását” célozzák meg.

Támogatják továbbá sportversenyek, közösségi terek és parkok revitalizálását, rekultiválását, a helyi természeti, történeti, kulturális és egyéb értékek beazonosítását, feltérképezik a gazdasági lehetőségeket, és fejlesztik a regionális központokban lévő szolgáltatások, munkahelyek megközelíthetőségét.

Mindezeken túl – a hiányzó szolgáltatások kialakítása érdekében – szolgálati lakások kialakítása, felújítása vagy bővítése is szerepel a tervek között. Vagyis a pilot projektek az elvándorlás megállításához a helyi társadalomban rejlő potenciálra építő akciók sorozatának megvalósításával, a közösség erősítésével járulnának hozzá. A települések az elnyert támogatás segítségével partnerekként bevonhatnak különböző társadalmi és gazdasági szereplőket, kiaknázhatják a helyi lehetőségeket, és a keretösszegből szakértőket is alkalmazhatnak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;