Hírek
2012. Szeptember 02. 05:00, vasárnap |
Bulvár
Forrás: storyonline.hu
Együtt énekel az álompár
Nagy az összhang Vágó Betti és Nagy Sanyi között - befejezik egymás mondatait és most közös klipet is forgattak a színházi berkekben álompárként színészek.
Ugyan Betti az Operett, Sanyi pedig a Madách Színház színésze, mégis játszottak már együtt, és az eddigi közös fellépések ihlették a dalt, Marc Anthony You Sang to Me című nótáját dolgozták fel.
A klip előkészítő munkálatai majdnem egy hétig tartottak, így viszont a forgatás csak két napot vett igénybe. "Volt olyan pillanat, hogy azt gondoltuk, fel kell adnunk a terveinket, mert az iszonyatos hőség ellenére olyan szúnyog invázió volt, hogy alig lehetett a parkban megmaradni. Mondhatjuk, hogy véráldozatot hoztunk a klip érdekében? Viszont aztán az égiek megsegítettek bennünket, mert az első forgatási napon teljesen eltűntek a vérszívók."- mesélte Sanyi.
A színész már készített videoklipet korábban is, Bettinek azonban ez volt az első forgatása. "Nagyon kalandos volt ez a két nap! Az éttermes jelenetnél például igazi vörösborral öntötték le pincér ruháját, de a jelenet sajnos nem sikerült, így új inget kellett hozni. Aztán másodszorra is neki rugaszkodtunk a felvételnek, de az sem lett tökéletes, így ismét egy új ruhadarabra volt szükség... Harmadszorra már minden flottul ment." - mondta a színésznő mosolyogva.
A klipben a két főszereplőn túl feltűnik egy kutya is, végül ő hozza össze a szerelmeseket. Az eb nem a színészeké, ő szintén "szerepet játszott". "Bettinek nem volt könnyű kutyatulajdonost alakítania, mert régen volt egy rossz tapasztalata egy német juhásszal, de a blöki kiképzőjének sikerült őt teljesen megnyugtatnia. Úgyhogy végül Betti megszerette a fegyelmezett kutyust." - mesélte Sanyi. "Nekem ez volt az első klipforgatásom, az elején izgultam is, de Sanyival már összeszokott páros vagyunk a színpadon és ez sokat segített. Nagyon élveztem a közös munkát, és már a jövőbeni terveket kovácsoljuk." - árulta el Betti.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 06:00, kedd | Bulvár
Az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Posta új bélyege
Az önkéntes véradás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Posta egy új, alkalmi bélyeg kibocsátásával
2024. Május 13. 09:20, hétfő | Bulvár
Benézett a nappaliba a kamion
Lesodródott a 64-es főútról, átszakította a drótkerítést és a családi ház oldalába csapódott egy rakomány nélküli nyerges vontató múlt héten Enying Fő utcáján.
2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár
A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban
Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.
2024. Május 10. 15:25, péntek | Bulvár
Június 1-jén lesz a békemenet
Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).