Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2012. Szeptember 27. 05:00, csütörtök | Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

El kell engedni a görögök kezét?

El kell engedni a görögök kezét?

Christine Lagarde, az IMF igazgatója kijelentette, hogy a görög kormánytól a következő két évben elvárt 11,5 milliárd eurós megszorítás kevés lesz a mennybemenetelhez. Így újabb kiadáscsökkentésre és bevételnövelésre lesz szükség.

A márciusi kötvénycsere során már a befektetők elbukták a követeléseik 75 százalékát. Ha sor kerül újabb adósság elengedésre, akkor az EKB és az eurótagországok jegybankjai lesznek a szenvedő felek. Az EU-EKB-IMF 30 milliárd eurós hiányt vélt fölfedezni a 2013-as görög költségvetésben – ez alapján kijelenthető, hogy a reformok elhúzódása komoly lyukat ütött a költségvetésben. A fent említett kiigazítás a számítások alapján akkor sem lenne elég, ha Athén elfogadná a diktált feltételeket -írják az Equilor elemzői.

A hab a tortán Krisztosz Sztaikurasz pénzügyminiszter-helyettes felszólalása volt, miszerint meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy az EKB felé fennálló 28 milliárd eurónyi 2013-2016-ban lejáró kötvény visszafizetés határidejét kitolják – már ha ez technikailag megoldható. Angela Merkel német kancellár komoly bajban van, ha a fenti számítások valósak, hiszen egy újabb, immár harmadik segélycsomag elfogadásába bele is bukhat a 2013-as választások során.

Közben országos sztrájk kezdődött szerda reggel Görögországban, amelyen több millióan vesznek a részt az állami és magánszférából egyaránt, a résztvevők a kormány újabb megszorító intézkedései ellen tiltakoznak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni

2024. Május 02. 06:45, csütörtök | Külföld

Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára

A gyanú szerint egy lengyel állampolgárságú fiatalember próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk zsinagógát Varsóban, a politikai vezetők elítélték a történteket.

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Külföld

Európai Autógyártók Szövetsége: sokkal több töltőpont szükséges az uniós klímacélok eléréshez

Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez

2024. Április 29. 17:24, hétfő | Külföld

Romlott áprilisban a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban

Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) hétfői jelentése