Hírek
2012. December 03. 05:00, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Elsődleges a biztonság, elmarad a ligaválogatott egyiptomi túrája
Elmarad a magyar labdarúgó ligaválogatott egyiptomi túrája, mert a hazai szövetség veszélyesnek ítélte a kiutazást az észak-afrikai országban kialakult feszült belpolitikai helyzet miatt.
Pénteken az alkotmánytervezet és az államfő jogköreit kiszélesítő rendelet ellen ezrek tiltakoztak országszerte az ellenzéki erők hívei közül, majd szombaton pedig mintegy ötvenezer ember vonult utcára Kairóban, hogy Mohamed Murszi államfő mellett tüntessen.
A Magyar Labdarúgó Szövetség a honlapján azzal indokolta döntését, hogy álláspontja szerint a legkisebb kockázatot sem érdemes vállalni az edzőtáborozással.
Az egyhetes túrára a csapat El Gounába utazott volna, s két mérkőzés is szerepelt az eredeti programban.
Egervári Sándor szövetségi kapitány az OTP Bank Ligában legjobb teljesítményt nyújtó játékosokból állította össze a hét elején 22 fős keretet. A bajnoki mérkőzéseket követően több kerettag is kisebb-nagyobb sérüléséről tájékoztatta a szakmai stábot, a kapitány azonban a kialakult helyzetre való tekintettel már nem küldött meghívót a biztonsági tartalékoknak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 21. 10:49, kedd | Sport
A közép-európai FIA F4 bajnokság nyitóhétvégéje az új hazai pályán a Balaton Park Circuit-en
A mezőny nagy része már a hét közepén megkezdte a munkát. A GRT az autót hibátlanul felkészítette pilótánk pedig körről-körre alkalmazkodott az autóhoz és a körülményekhez, így magabiztosan vághattunk neki a hétvégének.
2024. Május 20. 12:00, hétfő | Sport
Kosárlabda
3x3-as olimpiai selejtezőtorna - Magyarország - Csehország
2024. Május 20. 09:00, hétfő | Sport
Labdarúgás-Németország
Legidősebb fia gólja ellenére vereséggel búcsúzott a Hertha kispadjától Dárdai Pál
2024. Május 19. 17:10, vasárnap | Sport
Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.