Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2014. Szeptember 25. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Magukra vallottak a hitelintézetek a devizahitel-perekben

Magukra vallottak a hitelintézetek a devizahitel-perekben

Több mint 450 esetben a bankvilág szereplői is elismerték, hogy tisztességtelenek azok az egyoldalú kamatemelésről szóló kikötések, amiket korábban maguk szövegeztek meg és építettek be hitelszerződéseikbe - írja a Magyar Nemzet.

Az első adósmentő törvény alapján a bankoknak nagyjából háromezer általános szerződési feltételről kellett számot adniuk a felügyeletnek. A vitatott kikötéseket tartalmazó hitelmegállapodások alapján megközelítőleg 6500 milliárd forintot követelnek az adósoktól a pénzintézetek.

Számos határidőt, eljárást határozott meg a július elején megszavazott első adósmentő jogszabály. Más rendelkezések mellett a törvény eleve azt feltételezte, hogy a bankok egyoldalú kamatemelése tisztességtelen, érvénytelen volt, ám megadta a bankoknak a lehetőséget, hogy ennek ellenkezőjét bizonyítsák a bíróságon. A pénzügyi szervezetek augusztusban juttathatták el érveiket az igazságszolgáltatáshoz.

Az általános szerződési feltételek kapcsán ugyanakkor más tennivalójuk is akadt a bankoknak. A pénzvilág érintett szereplőinek augusztus végéig részletes jelentést kellett tenniük arról, hogy a jogi előírások alapján az egyoldalú szerződésmódosításra lehetőséget adó korábbi szerződéseik mely kikötései tekinthetők tisztességtelennek.

A pénzügyi szolgáltatók felügyeletét ellátó Magyar Nemzeti Bank részletesen felfedte a hitelintézmények bejelentéseinek legfontosabb elemeit. Ezek szerint pontosan 206 pénzintézet küldte meg a szükséges adatokat. Ez azt is jelenti, hogy az országban működő körülbelül négyszáz szervezet fele nyújtott egyoldalú drágításra is lehetőséget adó devizaalapú vagy forinthitelt a korábbi években. A bankoknak a hajdani megállapodások kikötései közül összességében nagyjából háromezer általános szerződési feltétel tisztességtelen vagy tisztességes voltáról kellett számot adniuk az első adósmentő törvény előírása alapján.

A jogszabály lehetővé tette, hogy a pénzügyi szervezetek kifejthessék álláspontjukat a szóban forgó szerződéses pontokról. Bizonyos esetekben a bankok nem éltek ezzel, körülbelül 2300 kikötésnél pedig úgy ítéltek meg, hogy a korábbi pontok tisztességesek. Több mint 450 feltétel ügyében viszont maguk a hitelintézetek is arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a hajdan megkötött kölcsönszerződéseikben szereplő egyes kitételek, előírások nem állják ki a jogi próbát, azaz tisztességtelennek számítanak.

A felügyeletnek címzett banki adatsorok ezeken kívül más információkat is tartalmaztak: az érintett hitelszerződések azonosítási számát és azt, hogy összességében mekkora követelést támasztottak adósaikkal szemben a pénzintézetek azok alapján a szerződések alapján, amelyekben – a törvény feltételezése szerint – tisztességtelen kikötések is helyet kaptak.

Az MNB kimutatása szerint 114 milliárd forint kapcsolódik azokhoz a kontraktusokhoz, amelyek ügyében a pénzügyi intézmények nem foglaltak állást, vagyis nem közölték, miképpen értékelik az azokban szereplő általános szerződési feltételeket. Lényegesen nagyobb összeget – szám szerint ötezerötszázmilliárdot – várnak a hitelfelvevőktől a pénzügyi szervezetek azok alapján a megállapodások alapján, amelyekben a bankok álláspontja szerint tisztességesek voltak az általános kikötések.

Közben megközelítőleg ezermilliárd forint adósság kötődik azokhoz a szerződésekhez, amelyekben az egyik-másik kikötést a hitelnyújtók is tisztességtelennek gondolják. Az így, vagy úgy, de végső soron kétségessé váló pontokat tartalmazó kölcsönmegállapodások megközelítőleg 6500 milliárd forint tartozásról szólnak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.