Kinek a kínai agyaghadsereg, kinek a miskakancsók: mint megannyi nagy hasú Döbrögi, csak éppen a kedves változatban. (Ők biztos nem próbálnák meg rászedni Fazekas Mihály Lúdas Matyiját.)

Zentai Gábor különleges gyűjteményéből -amelyben kicsik, nagyok, néhány centisek és méteresnél is magasabbak, különlegesek egyaránt megtalálhatók - a Sághegyi Szüreti Napok alkalmából nyílt kiállítás a KMKK-ban, Hegyi Gyula ''szőlőtőke-fantáziáinak'' társaságában.

A miskakancsó a néprajzi lexikon szerint olyan ólommázas cserépedény, amely bor tárolására szolgál, és feltétlenül ''emberfeje'' van. Méghozzá úgy, hogy a cserépfigura süvege adja ki az edény száját és a kiöntőjét. A hasas, öblös miskakancsónak kötelezően ''egyetlen függőleges füle van'', jellegzetes dísze a hasán levő domborműves kígyó és a szintén domborműves sujtássor. Ez az edényforma a közép-tiszai és az alföldi műhelyek specialitása volt, a legkorábbi ismert miskakancsó 1828-as, de a készítés helye még nincs feltüntetve rajta. 1833-ból azonban már létezik olyan kancsó, amelyen a dátum mellett a készítési hely is ott van: ''Készült Mező Csáth városában''. Mezőcsátot a néprajzkutatók ma is úgy tartják számon, mint a leghíresebb hajdani ''miskakancsó-központot'': itt készült anno a legtöbb speciális borosedény (úgy is, mint hungarikum), és ezek a legszebbek is.