Hírek
2014. Szeptember 05. 09:33, péntek |
Sport
Forrás: InfoVáros | Balogh Tamás
Muresan: „Jerez a kedvenc pályám, szóval szeretnék jól szerepelni
Két hónapos nyári szünetet követően Jerezben folytatódik a FIM Superstock 1000 Kupa 2014-es idénye. A magyar H-Moto Team román versenyzője, Robert Muresan már nagyon várta, hogy újra motorra ülhessen, hiszen a spanyolországi pálya az abszolút kedvence a versenynaptárban szereplő helyszínek közül, ennek megfelelően bízik benne, hogy jó eredményt érhet el a hétvégén.
Utolsó előtti fordulójához érkezik a Superbike világbajnokság betétsorozataként futó FIM Superstock 1000 Kupa idei szezonja. A mezőny az előttünk álló hétvégén Spanyolország egyik legismertebb és legkedveltebb versenypályájára, Jerezbe látogat, amely nem csak a szurkolók, hanem a versenyzők körében is népszerű. A H-Moto Team román pilótája, Robert Muresan egyenesen úgy fogalmazott, hogy ez a helyszín a kedvence a teljes évad során, így természetesen szeretne minél jobb eredményt elérni rajta.
Ezt segítheti elő az is, hogy a 23 éves versenyző nemrég épp Jerezben tesztelt, amely során állítása szerint sikerült megoldást találniuk a magas hőmérséklet esetén jelentkező problémáikra. Az összetett pontversenyben a 13. pozíciót elfoglaló motoros reméli, hogy ez a vasárnapi futamon is érzékelhető lesz, s akkor újfent pontszerzésnek, esetleg a májusi, imolai fordulót követően újabb top10-es eredménynek örülhet majd a leintéskor.

Robert Muresan
„Nagyon hosszú volt a nyári szünet, és már alig vártam ezt a hetet, hogy újra motorra ülhessek, így nagyon örülök, hogy végre itt lehetek és ismét versenyezhetek. Jól sikerült az itteni teszt, megoldást találtunk a magas hőmérséklet esetén jelentkező problémáinkra, amelyeket az előző fordulók során tapasztaltunk, szóval kíváncsian várom az első napot, hogy lássuk, hogyan működik ez éles körülmények között. Jerez a kedvencem a versenynaptárban szereplő összes helyszín közül, szóval szeretnék jól szerepelni itt. Ugyanakkor nem kívánok jóslatokba bocsátkozni az első nap előtt, viszont biztos vagyok benne, hogy jó eredményt érhetünk el.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.
