Hírek
2015. Január 16. 05:00, péntek | Belföld
Nem hoz jelentős bevételt a földadó az önkormányzatoknak
Elenyésző bevételre számíthatnak az önkormányzatok a termőföldekre kivetett adóból. A szabályozás szerint ugyanis a település csak azoktól a tulajdonosoktól várhat befizetést, akik haszonbérbe adták a földjüket, a saját területeken gazdálkodóknak nem kell fizetniük - tudatta a Magyar Nemzet.
A termőföldet nem érdemes megadóztatni – állítja a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Nagy István elmondta: a Nemzetgazdasági Minisztériummal folytatott többkörös egyeztetés után egyértelművé vált, hogy a törvény nem csak azt tiltja meg, hogy az önkormányzatok olyasmit adóztassanak, amire már vonatkozik valamilyen – központilag vagy helyben kivetett – közteher.
A jogszabály azt is kimondja, hogy a települési adó alanya nem lehet szervezet vagy vállalkozó, csak magánszemély. Ha a magánszemély egyúttal vállalkozó is, akkor a vállalkozói vagyonának körébe tartozó vagyontárgy után települési adó fizetésére nem kötelezhető. – Vagyis annak ellenére, hogy a termőföld adóztatását a törvény nem zárja ki, a gyakorlatban sem a gazdasági társaságként működő mezőgazdasági vállalkozást, sem az egyéni vállalkozó gazdát, sem a 600 ezer forintnál nagyobb éves bevétellel rendelkező mezőgazdasági őstermelőt földadó nem terhelheti – hangsúlyozta Nagy István. Jelezte, az önkormányzatok csak azokat a magánszemély földtulajdonosokat adóztathatják meg, akik nem saját maguk művelik a termőföldjüket, hanem kiadják haszonbérbe.
Mindezt Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő is megerősítette. Elmondta: azokban az esetekben, ahol a magánszemély egyben vállalkozó vagy őstermelő, nem szedhető be az adó. A települések többsége önadózás formájában vezette be a földadót. Ez azt jelenti, hogy nem az önkormányzat veti ki az adót, hanem a földtulajdonosoknak kell bejelentkezniük a településnél. Az önkormányzat bevétele várhatóan azért sem lesz majd túl magas, mivel a legtöbben igyekeznek majd elkerülni ezt a terhet, az osztatlan közös tulajdonú földeknél pedig számos tulajdonos még csak nem is tud arról, hogy ilyen kötelezettsége lenne.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara gyűjtése szerint eddig hét településen vezettek be termőföldadót. Ezek: Karancsalja, Kisvásárhely, Mindszent, Nagykeresztúr, Rábapaty, Tóalmás, Szalapa. A Magyar Államkincstár (MÁK) honlapján közölt információk szerint földadót vezetett be többek közt Apaj, Balatonfüred, Csopak és Hajdúhadház is, bár utóbbiak esetében csak a parlagon hagyott területekre vonatkozik a rendelet. Mindszent nem csak a földadó kapcsán számítható az úttörők közé. Az új évtől érvénybe lépett e településen a különböző mezőgazdasági gépekre kivetett adó is. Ugyanakkor kérdéses, hogy ebből mekkora bevételt várhat az önkormányzat, a fentiek alapján ugyanis nem valószínű, hogy túl sok – nem vállalkozónak minősülő – magánszemély rendelkezik ilyen járművel vagy eszközzel.
A MÁK adataiból az is kiderült, hogy a legtöbb település még nem élt a jogszabály adta könnyítéssel, vagyis különös ötletességről tanúskodó adókat egyelőre nem nagyon látni a települési rendeletek között. A legtöbb helyen a helyi iparűzési adóból vagy az idegenforgalmi adóból próbálnak több pénzhez jutni az önkormányzatok. Több helyen pedig építmény- vagy telekadót vezettek be.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.