Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2017. Március 03. 10:25, péntek | Helyi

Több mint százmillió forintos horgászturisztikai fejlesztés Vasban

Több mint százmillió forintos horgászturisztikai fejlesztés Vasban

A tavasz első napján projektindító sajtótájékoztatót tartott a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége Vaskeresztesen. A fejlesztés érinti a Merseváti-tó környékét is.

A sajtótájékoztató jelen volt Majthényi László a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, aki köszöntőjében elmondta, hogy Vas megyének kiemelt vonzereje a gyógyvizek, de nagyon fontosak az egyéb kiegészítő turisztikai lehetőségek is. A megyei turizmusfejlesztési stratégia készítése során kiemelt szempont volt, hogy a megyébe érkező vendégeknek megfelelő színvonalú kiegészítő, aktív turisztikai szolgáltatások is álljanak rendelkezésükre a közel jövőben. Köszönetet mondott a megyei turizmusfejlesztési stratégia készítésében aktívan részt vevő Vas Megyei Turizmus Szövetségnek, valamint a Vas Megyei Önkormányzat turisztikával foglalkozó vezetőinek, munkatársainak. Elismerően szólt a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége eddigi munkájáról és gratulált a sikeres pályázathoz.

Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnökeközlése szerint a kezelésükben lévő 21 állóvízből nyolc vízterület környezetét tudják megújítani a Széchenyi 2020 programban elnyert 109,9 millió forintos támogatásból, a pénzből például a mozgáskorlátozottak számára alkalmas stégeket is építenek.
Hozzátette: több mint 259, a horgászok kényelmét szolgáló kültéri eszköz - információs táblák, szemétgyűjtők, padok, asztalok és szalonnasütők - kihelyezése szerepel a programban, de jut pénz a vízpartok körüli utak és parkolók rendbetételére is. Több ezer négyzetméternyi partszakasz újulhat meg, és újabb horgászhelyeket alakítanak ki.
A fejlesztések a Magyarszecsődi-tó, a Gencsapáti-tó, a vaskeresztesi Pinka-holtág, a vaskeresztesi horgászturisztikai központ, Csepregen a Téglagyári-tó, a gersekaráti Sárvíz-tó, a Püspökmolnári-tó, valamint a Merseváti-tó mentén valósulnak meg.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Életmód

Művészetek Völgye - Csaknem háromezer program az idei fesztiválon

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:43, csütörtök | Sport

Konferencia Liga: Elsőként a Fiorentina jutott döntőbe