Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2017. Március 13. 10:17, hétfő | Belföld
Forrás: mti

Új történelmi atlaszuk lesz a középiskolásoknak

Új történelmi atlaszuk lesz a középiskolásoknak

A tervek szerint nyárra elkészíti az új középiskolás történelmi atlaszt a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete - jelentette ki az intézet kutatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Ez azt jelenti, hogy a 2017/18-as tanévben már használható lesz az új atlasz, amely a 2015-ben kiadott térképgyűjtemény harmadik kiadása - közölte Katona Csaba.

Az elkészítése során figyelembe vették az első két kiadást ért kritikákat, véleményeket is - tette hozzá.

Mint elmondta: igyekeztek olyan összetett, bonyolult folyamatokat ábrázolni, amelyek továbbgondolásra ösztönzik a diákokat.

Ugyanakkor várható, hogy az atlasz a jövőben is folyamatosan változik. Ugyanis napjaink történelmi eseményeit is be kell majd mutatni, illetve az újabb és újabb kutatási eredmények tükrében a korábbi események is módosulnak.

A változtatások során a jövőben is figyelembe veszik a tanárok és a diákok javaslatait, véleményét - mondta Katona Csaba.

Fotó: illusztráció

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.